Született Budapesten, zenészcsaládban.
Énektanulmányainak első fontos állomása a budapesti Bartók Béla Szakközépiskolában eltöltött két év. Ezt követően Bécs város konzervatóriumában énekszakon Margarete Bence, dal- és oratóriumszakon David Lutz növendéke.
1993-ban kitüntetéses diplomát szerez.
Már a tanulmányok mellett a bécsi Rádiókórusban (ORF Chor Wien) énekel, ahol a szólistafeladatok mellett a súlypont a kortárszenei repertoár.
1993-tól 1997-ig a berlini Komische Oper, 1997-1999 között a bonni operaház társulatának tagja, ahol szinte az összes jelentős lírai szoprán szerepet elénekli.
Számos verseny, pl. az Erkel-Kodály Énekverseny vagy a Grand Prix Franz Schubert díjazottja, az 1992-es Luciano Pavarotti-verseny finalistája, valamint a rangos müncheni ARD-verseny győztese (1996).
Vendégszerepelt többek között a müncheni Staatsoperben, a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a Bayreuthi Ünnepi Játékokon, a Wiener Schubertwochenen, a Herrenchiemsee-i Fesztiválon, a Budapesti Wagner-napokon.
Rendszeresen fellép koncertekkel, dalestekkel Európán kívül is, többek között Ázsiában, Dél-Amerikában.
Olyan neves zenekarokkal dolgozott együtt, mint például a Concentus Musicus Wien, a Chapelle Royale, a Lipcsei Gewandhausorchester, a Svéd Rádió Zenekara, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara.
Repertoárja a barokktól a modern zenéig terjed.
Olyan karmesterekkel dolgozott, mit Philippe Herreweghe, Helmuth Rilling, Fischer Ádám, Zubin Mehta, Pierre Boulez, Nikolaus Harnoncourt, Herbert Blomstedt.
Számos rádió- és CD-felvétel dokumentálja munkáját. Hazai viszonylatban kiemelkedő az 1995 óta rendszeresen megrendezésre kerülő Kósa György-koncertsorozatban kifejtett munkája, mely a zeneszerző műveinek teljeskörű megszólaltatását tűzte ki céljául.
2013-tól a berlini Hanns Eisler Főiskola professzora, ahol énekosztálya mellett kortárs zenei kurzust is vezet. 2017-től Meláth Andreával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem énektanszakának vezetőjével életre hívták a két intézmény közötti szoros együttműködést, mely kurzusokkal, koncertekkel és közös operaelőadásokkal ad lehetőséget az énekesnövendékeknek eszmecserére és közös zenei programok/projektek kidolgozására.