Skip to content Skip to footer

Gordonka

Dolfin Balázs

Biography

Dolfin Balázs (26) zenészcsaládban született, hangszerét, a csellót 4 éves korában választotta és tehetsége korán
megmutatkozott: néhány éven belül két országos és kamarazenei versenyt illetve fődíjat is megnyert.

2010-ben, mindössze 12 évesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem “Különleges Tehetségek
Osztályába” és megkezdte tanulmányait Prof. Mező Lászlónál. A következő években számtalan díjat és első
helyezést ért el nemzetközi versenyeken Ausztriában, Olaszországban és Horvátországban. 2016-ban a Bank of China ösztöndíjjal támogatta valamint a következő években a Filharmónia Társaság “Fischer Annie Ösztöndíjának” többszörös nyertese volt. 2018-ban Németországban egy évet tanult Prof. Gustav Riviniusnál a “Hochschule für Musik Saar” Zeneművészeti Egyetemen. Mesterdiplomáját Prof. Wen-Sinn Yang osztályában szerezte a Müncheni Zeneművészeti Egyetemen.

Balázs számos hangversenyt adott már Európa-szerte: Párizsban, Londonban, Németországban, Belgiumban, Svájcban és Hollandiában, valamint számos neves magyar koncertteremben, mint például a Zeneakadémia Nagytermében, a Művészetek Palotájában (Kocsis Zoltán vezényletével), a Vigadóban, a Magyar Rádió Márványtermében és a Bartók Béla Emlékházban, hogy csak néhányat említsünk. Többször fellépett a párizsi OECD-UNESCO Nagykövetség különböző rendezvényein, koncertjein. 2017-ben elnyerte a Junior Príma-díjat, a fiatal művészek legrangosabb magyarországi elismerését.

2021-ben első díjat nyert a “Virtuoso & Belcanto” nemzetközi versenyen Luccában, és a következő évben több olaszországi koncertre is meghívást kapott zenekarok szólostájaként (Firenze, Lucca). A 2022-es évadban a müncheni Bajor Rádió Szimfonikus Zenekar csellószekciója a tagjává választotta és ugyanebben az évben részt vett Magyarországot kepviselve a brüsszeli Erzsébet Királyné Versenyen, amely világszerte a legrangosabb zenei megmérettetés. 2023 januárjában elnyerte a Weiner Leó Kamarazenei Verseny 2. díját, valamint a legjobb Weiner-interpretációért járó különdíjat. Balázs kitüntetéssel diplomázott a müncheni Zeneművészeti Egyetem “Meisterklasse Zertifikatstudium” szakán, amely a legmagasabb szólista képesítés Európában.

Rendszeresen koncertezik Európa szerte cselló-zongora duójával, a Dolfin-Lin Duóval, melyet 2022-ben alapított kamarapartnerével, Tony Chen Lin-nel. A páros legutóbbi nagysikerű koncertje Brüsszelben volt (Liszt Institute Brussels), amely egyben a duó debütáló koncertje is volt Belgiumban, ahol a következő évadban több koncertet is adnak.

Balázs nemrégiben kurzust tartott majd szólóestet adott Szkopjéban a Skupi Kammerfest keretében Balog Alexandrával, amelyet a szkopjei Magyar Nagykövetség nagylelkűen támogatott.

Visszatérő vendége olyan fesztiváloknak, mint a Virtuoso&Belcanto Fesztivál (Olaszország, Lucca), a Festival Internacional de Música Pau Casals Spanyolország, Barcelona) és az Altalena Fesztivál (Telki, Magyarország). Balázs tagja az “Altalena Young Artist-nak”, amely egy a fiatal magyar zenészek legjobbjait összefogó közösség.

Az idei évben elnyerte a mannheimi Sinfonima Stiftung támogatást, amely két évig egy csellóval (Ivano Conti, Cremonese, 1990) és vonóval támogatja Balázst, aki jelenleg Münchenben él.

Contact Form

    Go to Top