Skip to content Skip to footer

Zongora

Vida Mónika Ruth

Biography

Vida Mónika Ruth gyermekkora óta a zene szeretetének szenteli életét. Álma, hogy a muzsika öröme és gyógyító ereje mindenkihez eljusson. Fiatal kora ellenére a legtöbb európai országban koncertezett már, de fellépett Afrikában, az Egyesült Államokban, és több ázsiai országban is. Országos és nemzetközi sikereit követően mindössze 14 éves volt, amikor megnyerte élete első nemzetközi versenyét Szerbiában. Röviddel ezután Kínában debütált a Shanghai-i világkiállításon. Azóta többszörös győztese hazai és nemzetközi zongora, orgona -és kamarazene versenyeknek. Kitüntetéses diplomáját 2016-ban, mesterdiplomáját 2020-ban, művésztanári diplomáját pedig 2021-ben szerezte a Zeneakadémián. Jelenleg a Zeneakadémia Doktori Iskolájának hallgatója.

Kamarazenei együttesével, a Trio Energico-val is gyakran lép fel itthon és külföldön egyaránt; 2016 júliusában meghívták a Lancaster International Piano Festival-ra, ahol Mónika a fesztivál keretében megrendezett zongoraversenyen első helyezést ért el. 2016 novemberében a Marokkóban megrendezett Princess Lalla Meryem Nemzetközi Zongoraversenyen megkapta a legjobb romantikus mű és a legjobb magyar mű előadásáért járó különdíjat is. 2016 decemberétől 8 hónapon át Cagliariban, Olaszországban végzett szakmai gyakorlatot, melynek eredményeképp 2017-ben az Olasz Parlament kitüntette kiváló zenei munkásságáért. 2017 februárjában a II. Coimbra World Piano Meeting zongoraversenyén megkapta a Liszt-díjat. 2020-ban Junior Prima-díjban részesült. Azóta is több országban koncertezik szólóban és kamaraegyüttesével egyaránt.

Contact Form

    Go to Top