Skip to main content

Altalena Fiatal Művészek

Ismerd meg az Altalena művészeit

Koncertek, események

Művészek

zongora

Balog Alexandra

Balog Alexandra, a 2017-es grazi Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny győztese 2019-ben
kitüntetéssel diplomázott a londoni Royal Academy of Music-on.
A fiatal zongoraművész következő hónapokban számos város jelentős koncerthelyszínén ad szóló -
vagy kamara koncerteket: Budapest, Bécs, Párizs, Berlin, Skopje, Mexikóváros, Manila, Peking,
New York, London.
A 2022-es évben Alexandra megnyerte a spanyolországi szervezésű Franz Liszt International Piano
Competition La Nucia első díját, valamint szóló koncertet adott többek között a Zeneakadémia Solti

termében, a szkopjei Filharmóniában, a Berlinische Galerie-ben, a bécsi Steinway Szalonban, Mag-
yarország new york-i nagykövetségén, a cancúni Magyar Zenei Napok-on.

Alexandra 2023-ban fejezte be tanulmányait a grazi Zeneművészeti Egyetemen, ahol szólista
képzést folytatott Markus Schirmerrel. Korábbi tanárai: Ian Fountain, Fejérvári Zoltán, Belák
Erzsébet.
2022-től a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa, a Talentum Hungaricum ösztöndíját pedig
2020-ba nyerte el, ahol Balázs János zongoraművész mentoráltja volt.

Alexandra fellépett Magyarország jelentős helyszínei mellett többek között Moszkvában, Brüsszel-
ben, Londonban, Berlinben, Bécsben, New York-ban és Mexikóvárosban.

Szólistaként fellépett a Savaria Szimfonikus Zenekarral, a Szent István Filharmónikusokkal, a Res-
onate Chamber Orchestra-val, a Royal Academy of Music zenekarával és az Altalena Együttessel.

Alexandra 2014 óta az Altalena Zenei Fesztivál alapítója és művészeti vezetője.

zongora

Berecz Mihály

Még nincs 25 éves, de Berecz Mihály már aktív szereplője a hazai koncertéletnek.

Berecz Mihály hétéves korától tanult zenét: előbb hegedülni, majd két évvel később zongorázni kezdett. A két hangszer tanulását 10 éven keresztül párhuzamosan végezte.

Zongora játékára, egyéni hangjára már korán, olyan nagy művészek figyeltek fel, mint Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Vashegyi György, Keller András, Malcolm Bilson.

16 évesen már a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben játszotta el Ravel g-dúr zongoraversenyét Kocsis Zoltán vezényletével. Azóta számos magyar karmesterrel és zenekarral lépett fel együtt; külföldi fellépései közül kiemelkedik két berlini hangverseny, amelyet a Konzerthausban, illetve a Filharmóniában adott.

Berecz Mihály számos hazai és nemzetközi verseny nyertese, díjazottja. 2017-ben első helyezett lett a Debut Berlin és a II. Manhattan-i Zenei versenyen. 2018-ban megnyerte a londoni Királyi Akadémia Harriet Cohen Bach díját.

Tanulmányait Londonban a Royal Academy of Music Zongoraművész szakán végezte kiemelkedő teljesítménnyel.

2021-ben a zurichi Anda Géza verseny Liszt-Bartók különdíjasa lett, ugyanebben az évben megkapta a Junior Prima Díjat.

2022 januárjától a Liszt Ferenc Zeneakadémia kamaratanszékének tanára. 2022 februárjában a Cziffra Alapítvány tehetség díjasa.

Repertoárja rendkívül széles: Bachtól kezdve kortárs zeneszerzők műveiig terjed. Több zenekritikus is felső fokon nyilatkozott kifinomult, stílus- és kottahű, ugyanakkor felszabadult, energikus interpretációiról, Vashegyi György karmester egy interjúban így fogalmazott: Berecz Mihály nemzeti kincs, hozzáfogható tehetséget, azt hiszem nem láttam még.

zongora

Ránki Fülöp

Ránki Fülöp 1995-ben született Budapesten. Hároméves korában, hallás után kezdett zongorázni. Nyolcéves korától az érettségijéig Becht Erikánál tanult a II. kerületi Járdányi Pál Zeneiskolában. Zeneakadémiai felvételije előtt Hambalkó Edithez is járt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Jandó Jenő, Lantos István és Wagner Rita növendékeként mesterdiplomázott 2018-ban. 2021-től a Zeneakadémia óraadó tanára és doktorandusz hallgatója.

Európa és Ázsia több országában fellépett, például a La Roque d’Anthéron-i zongorafesztiválon, illetve a nantes-i és a tokiói La Folle Journée Fesztiválokon, szóló és kamaraműsorokkal. Szólistaként gyakran lép fel vezető hazai zenekarokkal, mint a Nemzeti Filharmonikusok, a Concerto Budapest, a Győri Filharmonikus Zenekar vagy a Pannon Filharmonikusok. Olyan karmesterekkel koncertezett együtt, mint Heinz Holliger, Keller András, Kocsis Zoltán vagy Gilbert Varga, játszott Irène Duval, Eldbjørg Hemsing és Maxim Vengerov kamarapartnereként.

Rendszeresen ad koncertet szüleivel, Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraművészekkel, akikkel Bach és Mozart versenyművei mellett Dukay Barnabás nekik komponált háromzongorás darabjait is bemutatták és műsoron tartják. Dukay számos szólóművét is bemutathatta, és Rácz Zoltán vezényletével zongorázott Olivier Messiaen A kanyonoktól a csillagokig… című művének magyarországi premierjében.

zongora

Vida Mónika Ruth

Vida Mónika Ruth gyermekkora óta a zene szeretetének szenteli életét. Álma, hogy a muzsika öröme és gyógyító ereje mindenkihez eljusson. Fiatal kora ellenére a legtöbb európai országban koncertezett már, de fellépett Afrikában, az Egyesült Államokban, és több ázsiai országban is. Országos és nemzetközi sikereit követően mindössze 14 éves volt, amikor megnyerte élete első nemzetközi versenyét Szerbiában. Röviddel ezután Kínában debütált a Shanghai-i világkiállításon. Azóta többszörös győztese hazai és nemzetközi zongora, orgona -és kamarazene versenyeknek. Kitüntetéses diplomáját 2016-ban, mesterdiplomáját 2020-ban, művésztanári diplomáját pedig 2021-ben szerezte a Zeneakadémián. Jelenleg a Zeneakadémia Doktori Iskolájának hallgatója.

Kamarazenei együttesével, a Trio Energico-val is gyakran lép fel itthon és külföldön egyaránt; 2016 júliusában meghívták a Lancaster International Piano Festival-ra, ahol Mónika a fesztivál keretében megrendezett zongoraversenyen első helyezést ért el. 2016 novemberében a Marokkóban megrendezett Princess Lalla Meryem Nemzetközi Zongoraversenyen megkapta a legjobb romantikus mű és a legjobb magyar mű előadásáért járó különdíjat is. 2016 decemberétől 8 hónapon át Cagliariban, Olaszországban végzett szakmai gyakorlatot, melynek eredményeképp 2017-ben az Olasz Parlament kitüntette kiváló zenei munkásságáért. 2017 februárjában a II. Coimbra World Piano Meeting zongoraversenyén megkapta a Liszt-díjat. 2020-ban Junior Prima-díjban részesült. Azóta is több országban koncertezik szólóban és kamaraegyüttesével egyaránt.

hegedű

Korossy-Khayll Csongor

hegedű

Stark János Mátyás

Stark János Mátyás nyolc évesen kezdett hegedülni. Zeneiskolai tanulmányait Ácsné Szily Éva tanárnőnél fejezte be a Tóth Aladár Zeneiskolában. 2012-től 2016-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Előkészítő tagozatán Somogyi Péter tanítványa volt; kamarazene tanárai Fejérvári Zoltán, Gulyás Márta és Wagner Rita voltak. Ezzel párhuzamosan 2012 és 2014 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium zeneszerzés szakán is tanult, tanárai Fekete Győr István és Csemiczky Miklós voltak. 2016-tól a weimari Hochschule für Musik Franz Liszt hallgatója Prof. Andreas Lehmann osztályában.

Játékát rangos mesterkurzusokon tökéletesítette – többek között a salzburgi Mozarteum nyári akadémiáján (2014), a santanderi Encuentro-fesztivál kurzusain (2016) és a kronbergi akadémia hegedűkurzusán (2019) – amelyeken olyan tanároktól tanulhatott, mint Takács-Nagy Gábor, Kelemen Barnabás, Baráti Kristóf, Yair Kless, Igor Ozim, Latica Honda-Rosenberg, Josef Špaček, Kirill Troussov, Krzysztof Penderecki, Zakhar Bron, vagy Mihaela Martin.

Számos hazai és nemzetközi versenyen szerepelt sikerrel. Eredményei között található az országos Bartók Béla hegedűduóversenyen 1. díja (2006), a nemzetközi Beliczay Gyula emlékverseny aranymedálja (2011), a nemzetközi “Talents for Europe” verseny 3. díja (2012) és a nemzetközi “Zene határok nélkül” verseny 2. díja (2013). Legutóbbi sikerei közé tartozik a berlini “Rising Stars Grand Prix” nemzetközi zenei verseny 3. díja (2019). Kamarazenészként a 2016-os Weiner Leó kamarazene-versenyen 3. díjat kapott Ránki Fülöp kamarapartnereként.

Zeneszerzőként 1. helyezést ért el az országos Sugár Rezső zeneszerzőversenyen (2013) és 3. helyezést a nemzetközi Bartók Világversenyen (2018). Toccata című darabját, amely a Bartók Világverseny 2019. évi zongoraversenyének kötelező darabja volt, az Editio Musica Budapest adta ki.

Fellépett az összes jelentős magyar koncerthelyszínen (MÜPA, BMC, Zeneakadémia, Vigadó, Bartók Rádió), valamint Németország, Spanyolország, Anglia, Ausztria és Lengyelország koncerttermeiben. Játékát rögzítette a magyar televízió és rádió is. Olyan fesztiválokon vett részt szólistaként és kamarazenészként, mint a Klassz a pARTon, a Kaposfest, a weimari “Wege zu Liszt” fesztivál vagy a spanyolországi Encuentro de Santander fesztivál. Kamarapartnerei voltak többek között Érdi Tamás, Csalog Gábor, Nobuko Imai és Lars Anders Tomter is.

Három éven keresztül a MOL Tehetségtámogató Program ösztöndíjasa volt, szólistaként szerepelt a MOL tehetségek hanglemezén, szólóestet adott a Szépművészeti Múzeumban.

2019 januárjában felvételt nyert a Kamara Akadémia Egyesület mentorprogramjába, ahol a zenei élet olyan kiválóságai segítik pályáját, mint Baráti Kristóf és Várdai István. A 2019 őszétől 2021 közepéig terjedő időszakra elnyerte egy Gagliano mesterhegedű kizárólagos használati jogát.

hegedű

Toth Barbara

Toth Barbara, született 1996 március 16-án egy magyarországi kisvárosban Makón.
A családjában nem voltak felmenői között zenészek, de a zene iránt való érdeklődés már nagyon fiatal korában megmutatkozott.
Hét éves korában kezdett hegedű órákat venni a helyi zeneiskolában Bíró Anitától. Egy év múlva már koncerteken szerepelt, kamaracsoportokban játszott és 2 év múlva ő vezette az ifjúsági vonószenekart majd ő lett a legfiatalabb tagja a Makói Szimfonikus Zenekarnak. Kétszer
vett részt a Zákányszéki Regionális Hegedűversenyen, ahol mind a kétszer a harmadik helyezést ért el. 2010-ben az Istók Margit Alapítvány Barbarát díjazta a zenei tevékenységeiért.
14 éves korában felkerült Budapestre és megkezdte tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, amely a Liszt Ferenc Zeneakadémia Gyakorlóiskolája.
Pichner Teréz volt a főtárgy tanárnője a következő 5 évben és emellett Tóth Erikával, Kapás Gézával is sokat dolgozott. Kamarazenében Fejérvári Zoltán volt legnagyobb mestere a konzervatóriumi évek alatt. Vonósnégyesük játszott a budapesti 4-es metróvonal megnyitóján és később fellépőik voltak a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak. A quartett később quintetté alakult
és számos koncertet adtak az országban miután a Quartetto di Cremona mentorálta őket.

Barbara négyszer részt vett a Tatai Nemzetközi Mesterkurzuson, ahol Sebestyén Katalintól, Baranyai Lászlótól, Schiffer Ervintől, Botvay Károlytól és Marc Tootentől tanulhatott. Ezekben az években lehetősége nyílt játszani a Művészetek Palotájában és a Liszt Ferenc Zeneakadémián
is.

2019 júliusában szerezte meg első diplomáját a Kölni Zene- és Táncművészeti Egyetemen. Akkori professzora Michael Vaiman volt és az ott töltött négy év alatt sokat dolgozott Prof Hanz-Christian Schweiker-rel, Prof Skerdjano Keraj-jal, Adriana Sanches-zel és Prof Anna Freeman-nel. Mint a Junge Philharmonie Koln tagja sokat koncertezett a régióban,
amelyből a legemlékezetesebb a Kölni Philharmóniában adott koncert volt.
2018 nyarán vállalkozott a következő megmérettetésre. Részt vett Lengyelországban egy mesterkurzuson Michael Vaiman és Magdalena Rezler óráit látogatva, amelyet egy nemzetközi hegedűverseny
követett. A harmadik Naleczow-i Nemzetközi Hegedűversenyen különdíjban részesítették.

Barbara jelenleg a Londoni Királyi Zeneakadémia hallgatója. 2019 szeptemberében kezdte el mesteri tanulmányait Pauk György osztályában.
Nemrég ért haza egy Kínai koncert sorozatról, ahol az előadások mellett európai kultúránkat képviselte, mutatta be és különböző korosztályokat tanított. Londoni tartózkodása alatt tagja lett az ALEPH és a Resonate Zenekarnak. Barbara még keresi a helyet a nagyvilágban. Nem szeretne választani a sok, különböző előadás forma közül, mert nem is
tudna. Nagyon élvezi a zenekarozást, kamarázást, szeret egyedül színpadra lépni és mindezek mellett sok örömöt okoz neki a tanítás is.

hegedű

Tóth Kristóf

gordonka

Devich Gergely

Muzsikus családban nőtt fel, édesanyja Kovalszki Mária Liszt-díjas zongoraművész. Felmenői között, bővebb családjában számos zenész van, többek között két nagyszülője, Durkó Katalin zongoraművész, zenei rendező, és Devich János Liszt- és Bartók-Pásztory-díjas gordonkaművész, kiváló művész.

Nyolcévesen kezdett csellózni, hangszerét ő választotta. A zuglói Szent István Zeneiskolában Antók Zsuzsanna volt a tanára, majd 14 évesen felvették a Zeneakadémia előkészítő tagozatára, a különleges tehetségek osztályába, Mező László professzor osztályába. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Mező László mellett Varga István is a tanára lett, 2022-ben diplomázott. Kamarazene tanárai Devich János, Gulyás Márta, Kováts Péter és Perényi Miklós volt. Részt vett Fenyő László, Adrian Brendel, Várdai István, Oleg Kogan, Gustav Rivinius, Reinhard Latzko, Lluis Claret, Pauk György és Marko Ylönen mesterkurzusain. 2022-ben felvették az egyetem Doktori Iskolájába.

Számos hazai és nemzetközi verseny díjazottja. Több alkalommal megnyerte a Friss Antal Országos Gordonkaversenyt. 2014-ben ő képviselte Magyarországot az Ifjú Zenészek Eurovíziós Versenyén Kölnben, ahol harmadik helyezett lett, ez minden idők eddigi legjobb magyar szereplése. Egyik győztese volt a Budapesti Fesztiválzenekar zeneiskolások számára kiírt versenyének, felléphetett az együttessel. Legnagóbanban első díjat nyert a Salieri Nemzetközi Zenei Versenyen.

Szólistaként fellépett Kocsis Zoltán, Kobajasi Kenicsiró, Vásáry Tamás, Keller András, Kovács János, Madaras Gergely, Rajna Martin és Fischer Iván vezénylete alatt. Már 13 évesen a Müpában Dohnányi Ernő csellóversenyének szólistája volt a Zuglói Filharmónia élén, Záborszky Kálmán vezényletével. Játszott a megújult Zeneakadémia megnyitó gálaestjén és a Budapesti Fesztiválzenekar 30 éves jubileumi koncertjén, valamint főszereplője volt a Zuglói Filharmónia Pastorale sorozata egyik koncertjének.

Fontos számára a kamarazene, a Korossy Vonósnégyes tagja, sokat játszik édesanyjával, Kovalszki Máriával, és művészbarátaival, többek között Ránki Fülöp, Balogh Ádám, Berecz Mihály zongoraművésszel, Osztrosits Éva, Korossy-Khayll Csongor, Tóth Kristóf, Stark János, Nyári László hegedűművésszel, Dolfin Balázs csellóművésszel, Farkas Míra hárfaművésszel. Fellépett már Kocsis Zoltán, Nicolas Altstaedt, Maxim Vengerov, Maxim Rysanov, Nobuko Imai, Várjon Dénes, Várdai István, Balázs János, Balog József, Kállai Ernő, Oláh Vilmos, Vigh Andrea, Gulyás Márta, Ábrahám Márta, Haruka Nagao, Langer Ágnes, Zempléni Szabolcs, Duleba Lívia, Razvaljajeva Anasztázia, Fejérvári Zsolt és a Pulzus Vonósnégyes partnereként is.

Devich Gergely a 2014-es Fiatal Zenészek Eurovíziója döntőjének főpróbáján
2015-ben és 2018-ban önálló estje volt a Zeneakadémián, 2015-ben megjelent első, Kovalszki Máriával közösen készített hanglemeze a Hungarotonnál (Adagio és Allegro). Fellépett a Bartók Tavaszon, a Kaposfesten, a Cziffra Fesztiválon, az Ars Sacra Fesztiválon, a kamara.hu sorozatban, az Altalena Fesztiválon Telkiben, a Pozsonyi Zenei Fesztiválon, a Fasori Zenés Estéken a fasori református templomban. Számos kamarakoncertje volt és felvétele készült a Bartók Rádióban.

Szólistaként játszott a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Concerto Budapesttel, a MÁV Szimfonikusokkal, a Zuglói Filharmóniával, a Debreceni Filharmonikus Zenekarral, a Marosvásárhelyi Filharmóniával, a Győri Filharmonikus Zenekarral, valamint a Mendelssohn, az Anima Musicae és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral is. Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában Antonín Dvořák Csellóversenyét játszotta.

2020 elején Robert Schumann Gordonkaversenyét adta elő a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, Vásáry Tamás vezényletével a Zeneakadémián. Ludwig van Beethoven Hármasversenyének három alkalommal is szólistája lehetett. Először a Concerto Budapest élén, Keller András vezényletével, Pusker Júlia és Balogh Ádám partnereként, majd a Nemzeti Filharmonikusokkal Martonvásáron, Szabadi Vilmossal és Fejérvári Zoltánnal, Bogányi Tibor irányításával. Ugyancsak ezt a művet a Müpában Maxim Vengerov és Ránki Fülöp partnereként szólaltatta meg a MÁV Szimfonikusok koncertjén, Christoph Campestrini vezényletével. 2021-ben a Zeneakadémián fellépett az MTVA Újévi Nyitány koncertjén Kovács János karmester irányításával. A Kocsis Zoltán emlékére első alkalommal megrendezett, a Magyar Klasszikus Zene Napján Bartók Brácsaversenyének cselló átiratát adta elő a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén, Madaras Gergely vezényletével. 2022-es diplomakoncertjén, a Zeneakadémia nagytermében Sosztakovics II. csellóversenyét játszotta a Győri Filharmonikusokkal, Rajna Martin vezényletével.

Vonósnégyesével, a Korossy-kvartettel 2019-ben első díjat nyert az Országos Weiner Leó Kamarazenei Versenyen, azóta a vonósnégyes számos felkérést kapott, játszottak például a Budapesti Fesztiválakadémián, a kamara.hu-n, a veszprémi Auer Fesztiválon, az Echo Nyári Akadémián Fehérvárcsurgón, a Művészetek Völgyében Kapolcson. 2019-ben a Korossy-kvartett mutatta be a Bartók Világverseny zeneszerzői fordulójának győztes pályaművét, és játszhatott a 70 éves Eötvös Pétert köszöntő zeneakadémiai hangversenyen. A kvartett a zeneakadémiai Bartók Világverseny 2021-es vonósnégyes fordulójának döntőse volt, és a zsűri több különdíjjal jutalmazta.

Devich Gergely sikereit Junior Prima Díjjal (2014) és Cziffra Tehetség Díjjal (2017) ismerték el. 2011-ben Az év embere lett Zuglóban. Megkapta a Zeneakadémia Baráti Körének Concorde-díját is. Ösztöndíjasként részt vehetett a Bayreuthi Ünnepi Játékok több Wagner-előadásán, és kamarakoncerten is játszhatott Bayreuthban. 2022-ben elnyerte a Fischer Annie-ösztöndíjat, és a Korossy-kvartett tagjaként Kocsis Zoltán-díjat vehetett át kamarazenei kategóriában.

Devich Gergely – Ránki Fülöppel együtt – az egyik főszereplője Petrovics Eszter A mi Kodályunk című, 2020-ban bemutatott fikciós dokumentumfilmjének, amely számos filmes elismerést kapott, az M5 és a mozik is vetítették.

gordonka

Dolfin Balázs

fagott

Dolfin Benjámin

Benjamin 1998-ban született Magyarországon. Négyévesen kezdett zongorázni, kilencévesen pedig fagottra váltott. 2013 és 2017 között a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult Hartenstein Istvánnál (a Magyar Állami Operaház szólófagottosa). 2016-ban megnyerte az olaszországi Chieri Nemzetközi Fagottversenyt. Megnyerte a Zuglói Szimfonikus Zenekar (Zuglói Filharmónia, Budapest) 2. fagottos meghallgatását. 2017-ben a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója volt. Aktív résztvevője volt a budapesti Művészetek Palotájában a Royal Concertgebouw Orchestra "side by side" koncertjének. 2018 óta a Hannoveri Zeneművészeti, Színház- és Médiaegyetem hallgatója Bogányi Bence mellett. 2021-ben megnyerte a Nemzetközi Michal Spisak Fagottversenyt Lengyelországban. 2022 februárjától a Bajor Állami Zenekar Hermann Levi Akadémiájának tagja.
fuvola - Duo Antigüedad

Balog Gabriella

gitár - Duo Antigüedad

David Antigüedad Mangas

David Antigüedad Mangas klasszikus gitáros 1993-ban született Salamancában. Gitártanulmányait 8 éves korában kezdte Marcos Martínnál a Salamancai Szakmai Konzervatóriumban. 18 évesen rendkívüli díjjal fejezte be tanulmányait, amikor 18 évesen belépett a Castilla y León-i Felsőbb Zenei Konzervatóriumba Hugo Geller és Dimitri van Halderen professzoroknál felsőfokú tanulmányokra. Két évvel később, 2013-ban Erasmus-ösztöndíjat kapott, és Maastrichtba (Hollandia) költözött, hogy a híres gitáros Carlo Marchione mellett tanuljon a Maastrichti Konzervatóriumban, ahol 2015-ben kitüntetéssel szerezte meg az alapdiplomát. Ezután Zaragozába költözött, ahol Pedro Mateo González és Àlex Garrobé professzoroknál folytatta képzését, és különböző zeneiskolákban tanított gitárt. Jelenleg Salamancában él.

Akadémiai képzésével párhuzamosan kurzusokat és mesterkurzusokat vett többek között Joaquín Clerch, Ricardo Gallén, Carles Trepat, Margarita Escarpa, Leo Brouwer, Raphaella Smits, Zoran Dukic, Judicaël Perroy, Miguel Trápaga, Marlon Titre, Roberto Aussel és Rafael Aguirre nagyságrendű gitárosoknál.

Az évek során David aktívan részt vett számos fesztiválon és versenyen, és olyan díjakat nyert, mint a XII. Nemzetközi José Tomás - Villa de Petrer Gitárverseny (Alicante, 2013) ifjúsági kategóriájának 1. díja, vagy nemrégiben a Juventudes Musicales de España állandó versenyének 1. díja (Sabadell, 2016). Szóló- és kamarakoncerteket adott Spanyolországban, Hollandiában és Belgiumban. Jövőbeli projektjei között szerepel a debütálása a madridi Sala Juan Marchban 2017 októberében, valamint a Juventudes Musicales de España Red de Músicas 17-18 és a Sociedad de Artistas AIE 2017/2018-as AIEnRUTa Clásicos körútjának koncertkörútjai, amelyek Spanyolország számos városába elviszik.

A klasszikus zenén kívül elektromos gitáron játszik különböző műfajokban, és érdeklődik a különböző zenei stílusok iránt. Bár autodidakta módon tanult, órákat vett Juan Cerro profi gitárostól és stúdiózenésztől, az elektromos gitár technikájára, valamint a modern idióma és a jazz tanulmányozására összpontosítva.

David gitárját Casimiro Lozano luthier készítette 2011-ben.

jazz trombita, Altalena Jazz

Szalóky Balázs

Szalóky Balázs zenész családjának köszönhetően már fiatalon betekintést nyerhetett abba,hogy mit is jelent muzsikusnak lenni. A helyzet érdekessége,hogy a család legtöbb tagja klasszikus zenész, Balázs kiváló jazz muzsikus édesapja (Szalóky Béla) jóvoltából mégis rengeteg jazz zenésszel is találkozott már egészen fiatalon. Mind a két műfajt egyaránt tiszteli és szereti. Ez vezette végül arra a döntésre,hogy a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése után a The Juilliard School tanulójaként Manhattan-be költözzön. Mivel a felvételizők között a legmagasabb pontszámmal végzett, a Jerome L. Greene Fellowship keretein belül el is kezdhette new yorki tanulmányait.

A város adottságainak köszönhetően így tudott rengeteget tanulni a jazzről, miközben a Juillardon klasszikus szakon végezte tanulmányait. Megismerkedett például egyik elsőszámú példaképével Wynton Marsalissal, többszörös Grammy-díjas trombitaművésszel és Jon Erik-Kellsoval, a new yorki tradicionális jazz élet egyik vezető személyiségével. Számos koncerten vett részt és érdekességként ezek közül az egyik legfontosabb egy magyar zenekar a Modern Art Orchestra vendégeként volt,ahol Melis László “Pepin Bácsi Meséi” c. trombitadarabjának a premierjét játszotta szólistaként a nagyszerű zenekarral Washingtonban és New Yorkban.

A new yorki tartózkodás után hazaköltözött és a Zeneakadémia tanulója lett szintén klasszikus szakon Boldoczki Gábornál. Az itt töltött évek alatt Erasmus+ ösztöndíjasként Tarkövi Gábornál tanult egy szemesztert az UDK Berlin hallgatójaként. 2019-ben tartott diplomakoncertjén Vajda Gergely “Troccata” című Szalóky Balázsnak ajánlott darabja is elhangzott.Budapesten szabadúszóként számos formációval lép színpadra klasszikus és jazz műfajban egyaránt. Ezek közé tartozik például a Magyar Állami Operaház Zenekara és a Liszt Ferenc Kamarazenekar,jazz műfajban pedig a Bényei Tamás És A Gramophonia Hot Jazz Orchestra és a Modern Art Orchestra.

Elhivatottságának és a folyamatos fejlődési vágyának köszönhetően sikeresen lépi át a két műfaj között lévő technikai határokat bár szerinte ezek a határok inkább csak a tudatunkban vannak jelen és ha mindkét műfajra csupán zeneként gondolunk, ezek a határok nem is léteznek.

jazz-zongora, Altalena Jazz

Tálas Áron

Ha vannak zenei ufonauták közöttünk, akkor Tálas Áron bizonyára az. Azon túlmenően, hogy egy multiinstrumentalista előadót tisztelhetünk személyében, elsőrangú zeneszerző, aki mindenhonnan merít ihletet. Remekül ötvözi a klasszikus zenei elemeket a mai jazz-áramlatokban tetten érhető páratlan metrumokat, vagy a hirtelen tempó- és lüktetésváltásokat. Zenei világának lírai oldala is erős, harmóniavilágának gazdagsága pazar. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének óraadója korosztályának egyik legérdekesebb egyénisége, aki szerint „a jazz egy önképző szakkör” – vallotta egy régebbi interjúban.

Fő hangszere, a zongora mellől irányítja saját zenekarát, akik magas színvonalon valósítják meg kompozitórikus elképzeléseit – a Tálas Áron Trió sok éve van jelen a hazai és a nemzetközi zenei életben. A BMC gondozásában megjelent Little Beggar című albumuk zajos sikert aratott, a MÜPA színpadán pedig az amerikai gitárzseni, Mike Moreno közreműködésével játszhattak pár éve. Tevékenysége, sikerei a magyar jazz fiatalabb korosztályának példaképévé avatják a 29 éves zeneszerzőt.